Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény javítására. Az oldal használatával beleegyezik a cookie-k használatába.
Termékek Menü

Hogyan tudjuk megvédeni gyermekünket a nap káros hatásaitól?

Minden évben mikor beköszönt a jóidő rámtör az aggódás, hogyan védjem meg kisfiaimat a naptól. Beszerzem a legdrágább naptejet, hogy tuti biztonságban tudjam őket, anélkül, hogy utána jártam volna az előnyeinek. Idén úgy döntöttem, hogy rászánom az időmet és tájékozódom a magyar és külföldi teszt eredményekről. Hát hatalmas meglepetés ért! Kivétel nélkül minden tesztben a legolcsóbb saját márkás termékek jöttek ki győztesen.

Lássuk mit tudtam meg, milyen szempontok szerint érdemes válogatni?

UVA, UVB védelem: Az UV a napból érkező ultraibolya sugárzást jelentik, melyek elérik a föld légkörét és bőrünkbe jutva káros hatásokat váltanak ki. Az UVA a bőr öregedéséért felel, az UVB pedig jóllehet szépen barnít, ugyanakkor a bőrrák kialakulásáért tehető felelőssé. A naptejek esetében elengedhetetlen az UVB védelem, azonban jó, ha UVA védelmet is tartalmaz. Van még egy 3. UV is, amit UVC-nek hívunk. Elvileg ő nem jut be a légkörbe, de sajnos az ózonlyukaknak köszönhetően előfordulnak. Sajnos a kémiai napvédők ez ellen nem védenek. Ilyenkor fontos a fizikai védelem (védőruházat), vagy a biológiai védelem, amit sajnos csak nagyon kevés naptej tud, amiket elég nehéz elérni. Ezek azért jobbak, mert nem szívódnak fel a bőrbe, hanem visszaverik a káros sugarakat. Ezek a cink-oxid és titan-dioxit tartalmú krémek.  Erről itt olvashatsz többet.

Faktorszám (SPF): A napvédők faktorszáma tulajdonképpen egy szorzó érték, ami azt mondja meg, hogy leégés nélkül hányszor tovább tartózkodhatunk a napon. Azaz alapul véve egy kánikulai napot, amikor 10 perc alatt leégünk, egy 30 faktorszámú krém akár 300 percig, azaz akár 5 óráig véd a leégés ellen. Azonban fontos tudni, hogy hiába vízálló egy krém, azért folyamatosan veszít hatékonyságából vízban ázva, így strandoláskor érdemes 1-2-szer újrakenni. Babák esetében az 50+ faktorszámot szokták javasolni, azonban én lebeszélnék mindenkit. Ezek a krémek több kémiai anyagot tartalmaznak, gátolják a bőr lélegzését. Fenti matematikai műveletet alapul véve ráadásul látszik, hogy a hatás egy 30 faktorossal ugyan az, csak kicsit többször kell átkenni babádat.

Bőrgyógyászatilag tesztelt: Ez egy marketing duma, hiszen minden kozmetikai szert kötelező tesztelni. 

Vízálló: Szintén egy tulajdonság, amit már minden krém tud, azonban fontos újra megjegyeznem, hogy a vízhatlanság nem jelenti azt, hogy idővel nem kopik le. Ha napozás közben néha mártózik gyerkőcöd, érdemes 1-2-szer újrakenned. A másik kedvencem, amikor az anyuka a vízparton még iziben bekeni a gyerekét mielőtt beengedi. A vízhatlanság eléréséhez a krémnek fel kell szívódnia, ami minimum 10 perc. Így a védelem csak 10 perc után érvényes.

 Kémiai anyag tartalom: Elérkeztünk a legkritikusabb részhez. Gondolom a fenti tulajdonságokat már mindenki többé kevésbé betudta azonosítani a flakonon, de mi a helyzet a rettegett hormonális hatásokkal? Olvastam több olyan írást, ami azt mondja, hogy a hidratált bőrt nem kell naptejjel védeni, mert megvédi magát és a naptejek csak káros anyagokat juttatnak bőrünkbe. Hát én megállnék valahol félúton és azt javasolnám, hogy kenjük babánkat ( és magunkat ), de figyeljünk oda a szintetikus anyag tartalomra. A rettegett anyagok: paraffin ( kőolaj származék) - a bőr puhaságáért felel és védi a vízveszteségtől, parabén- a naptejek tartósító szere, valamint a szintetikus illatosítók. Minél hátrébb vannak egy termék összetevői között annál jobb, mert kevés van belőlük. A természetes összetevők legyenek első helyen. Mindemellett a hidratáltság fontosságát hangsúlyoznám. Itt nem arról van szó, hogy kenegesd babád bőrét, hanem a belső hidratáltságról. Ezt pedig a folyamatos itatással érheted el. Víz, gyümölcslé, limonádé bármelyike kiváló, a lényeg, hogy ne cukros legyen. Tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz gyermekünket ivásra bírni, de érdemes bevetni néhány anyatrükköt. Pl. új csillivilli szívószál, pohárral bohóckodás lehetősége, ivóverseny a tesóval

Mivel védjük gyermekünket?

Szinte minden gyártó készít naptejet kifejezetten gyerekeknek. Ezek előnye, hogy valamivel kevesebb kémiai anyagot tartalmaznak és kifejezetten az érzékenyebb bőrű babák testére tervezték. Másodlagos előnyük, hogy felkenésük könnyebb, ami valljuk meg fontos szempont, amikor métereken keresztül képes gyermekünk hátrálni, míg mi megpróbáljuk bekenni. Azonban ezek sem teljesen mentesek a szintetikus anyagoktól, aminek nem annyira örülünk. 
Akkor mit tegyünk?
Védekezzünk fizikailag, árnyékkal és ruházattal! Mindig legyen fejükön sapka, testükön vékony,világos, pamut poló. Szemüket védjük szemüveggel.
Strandon, játszótéren, kirándulások alkalmával keressük mindíg az árnyékot. Ha nincs csináljunk! Kaphatók már szuper UV védelemmel ellátott napvédő sátrak, az én kedvencem ez( Decathlon).UV védelemmel van ellátva, de nem fülled alatta be a babánk.

 

 

 Másik hasznos eszköz a babakocsiban, autóban, de akár a hintára rögzítve is szuperül védi gyerkőcöd. Klikk ide részletekért.

 Persze egy totyogó nem mindig tartható egy helyben az árnyék alatt. Ilyen esetekre javaslom egy 30-as faktorszámú, természetes  összetevőkben gazdag krém beszerzését a kedvenc saját márkádból. (DM Sundance, Rossmann, Lidl, Müller saját márkás naptejei is előkelő  helyeken végeztek a teszteken)

Amennyiben elkötelezett híve vagy a bio kozmetikumoknak és még minimális szintetikus anyagot sem szeretnél gyermekedre kenni, akkor számodra a Lavera bio napkrémét találtam. Klikk ide részletekért.

5 JÓTANÁCS, amit mindenképpen olvass el és fogadj meg!

1/ 6 hónaposnál kisebb babát semmiképpen ne vigyél a napra, tartózkodj a naptej használatától is

2/ 11.00-15.00 óra között semmiképpen ne legyetek napon! 

3/ NAPSAPKA, SZEMÜVEG, FEHÉR ruha kötelező "védőruha"

4/ NAPTEJ kenése 10 percel korábban, naponta többször átkenve. 30 faktoros, kevés kémiai anyaggal, nem az ár számít!

5/ VÍZ, VÍZ, VÍZ

Kívánok mindenkinek nagyon jó nyarat és sok-sok gondtalan pillanatot babátokkal.

Amennyiben a cikket hasznosnak találtad kérlek oszd meg barátaiddal a lenti facebook, vagy google+ gomb segítségével. Bármilyen észrevételed van, vagy csak szeretnél hozzászólni azt is megteheted itt. Üzeneteidnek mindig örülünk! 
Ha úgy gondolod ez a cikk Neked szólt, íratkozz fel "gyermekbiztonsági magazin" néven futó hírlevelünkre, hogy ne maradj le számodra is fontos további írásaimról. A hírlevélről bármikor lehetőséged van leiratkozni.

Sommer Ági

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog NYÁR Tippek allergia nap
blog comments powered by Disqus
Árukereső.hu Árukereső.hu