Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény javítására. Az oldal használatával beleegyezik a cookie-k használatába.
Termékek Menü

Homokozó kommandó

Vééégre itt a jó idő! El sem hiszem, hogy végre eltehetem a téli kabátokat és vele együtt a szobai játékokat- amiket bevallok, kicsit már ununk. Átállhatunk „szabadtéri” üzemmódba és megnyitja kapuit a soha meg nem unható homokozó. Nem tudom ki, hogy van vele, de az én gyerekeim úgy érzem soha nem fognak kinőni a homokozósdiból. Ennél sose legyen rosszabb tulajdonságuk!

A homokozást egyébként nagyon hasznos és fontos tevékenységnek tartom. Amellett, hogy a levegőn vagyunk, gyerekünk játék közben alkot (fejlődik a kreativitása), ügyesedik ( finom motorikája javul) és még szerepjátékokra is kiváló lehetőségeket teremt.

Amit nem szeretek benne:

   - bogarak, meztelen csigák és macskapiszok

E triumvirátus ellen találtam néhány homokozó- és gyerekbarát megoldást, amelyeket örömmel osztok meg Veletek.

Mindenek előtt tavasszal javaslom a homokcserét, de legalább is célszerű picit felfrissíteni a tavalyit.

Ezt követően bevetem a csodaszert, amit gyakorlatilag egyik állat sem szeret és minden háztartásban megtalálható. Ez a közönséges fahéj. Végy belőle pár csomaggal és szórd a homokba (remélhetőleg gyermeked szereti az illatát) és lehet ezzel az egyszerű praktikával máris megoldottad a problémát.

Ha mégsem akkor a következő módszerekből csemegézz.

A homokozó befedése mindenképpen alap az otthoni homokozóknál, de sajnos, ha a fedő beázik a csigák számára ideális otthont teremtettél. Így fontos, hogy a fedő ne eressze át a vizet.

Amennyiben mégis ezzel a helyzettel kell boldogulnod, a csigák ellen a legjobb módszer a szisztematikus összegyűjtésük. Amit szeretnek a sör, az élesztős víz (1 evőkanál élesztő, fél teáskanál cukor, 2-5 dl víz keveréke). Este ássunk le egy kb. 10 cm magas műanyag edényt a homokba, úgy hogy 1-2 cm látszódjon ki a földből, töltsük meg a sörrel, vagy az élesztős lötyinkkel és reggel ellenőrizzük. Pár nap alatt végére lehet járni a csigainváziónak.

Ha inkább a riasztással próbálkoznál a kakukkfű, fokhagyma, majoránna, zsázsa és paszternák bevetését javaslom. Célszerű ezeket por formában alkalmazni, nehogy a „homokozókonyhaművészet” alapanyagává váljanak.

A cicák esetében annyi a probléma, hogy a homokozónk félelmetesen hasonlít az alomhoz. Előszeretettem használják is a macskák, ami sajnos babánk számára nagyon komoly problémákat okozhatnak.

A legjobb a lefedés, de ha nem oldható meg, fizikai védelmet jelentenek a cicák ellen a következők:

  • egy kutya  smiley
  • víz ( mozgásérzékelős )
  • szúrós növények a homokozó körül (kicsit macerás esténként elhelyezni… )

Vagy jöhet a szagvédelem: (azaz szagok, amit a macskák nem szeretnek)

  • már említett fahéj és fokhagyma
  • levendula ( akár molyirtó )
  • citrusok illóolaja, héja
  • léteznek persze riasztó spay-k is, de én szeretem mellőzni ezeket, amíg van más megoldás.

Végül kérdezhetnétek, hogy mit teszek a játszótéren? A válaszom meglepő talán, de igaz: cumit nyomok a szájába!

Ha valakinek van további jó ötlete, bevált praktikája kérlek oszd meg velünk!

Mindenkinek napsütéses szép tavaszt!

A gyerekbiztos élmények magazinra alábbiakban feliratkozhatsz, így nem maradsz le egyetlen praktikánkról sem! További friss cikkek itt.

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus
Árukereső.hu Árukereső.hu